A karizmatikus első benyomás sok helyzetben jobbá teheti az emberi kapcsolataidat. Legyen szó üzleti tárgyalásokról, randevúkról, állásinterjúkról vagy szimplán csak átlagos találkozókról, nagyon nem mindegy, hogy milyen kép alakul ki másokban rólad.

Azért is rendkívül fontos ez, mert az esetek többségében ezek a megállapítások tényleg helyesek. Ez pedig “evolúciós” okokra vezethető vissza.

Amikor az őseink még napi vadászattal szerezték a betevő falatokat és gondolkodás nélkül leverték az ellenséges táborba tartozót, ez igen fontos képesség volt, így az évek alatt tökéletesre fejlődött. De kanyarodjunk vissza a napjainkra.

Unásig ismételt mondat, hogy első benyomást csak egyszer tehet az ember és ez persze igaz is. Az, azonban már kevésbé, hogy a negatív első benyomást ne lehetne pozitívvá, de legalábbis kedvezőbbé alakítani.

Tény, hogy sokkal nehezebb dolgunk van, ha a negatív első benyomást szeretnénk megváltoztatni, azonban csöppet sem lehetetlen. A nehézséget az okozza, hogy az emberi agy elraktározza az általa kialakított képet és folyamatosan az azt igazoló jeleket keresi, kvázi kiszűr mindent, ami ellentmond a saját maga által kreált képnek.

A következő bejegyzésben mutatok 5 szabályt, ami segít abban, hogy sokkal kedvezőbb első benyomást gyakorolhass másokra.

A listában találni fogsz olyat, amit inkább üzleti találkozókon -és olyat is, amit pedig randevúkon tudsz kamatoztatni.

CIKKAJÁNLÓ: KARIZMA FEJLESZTÉS: LÉTEZIK VAGY SEM?

1. Első benyomás 1. szabálya: Készülj fel!

Ha szeretnél felejthetetlen hatást gyakorolni másokra, akkor bizony fel kell készülnöd. Persze ez csak akkor működik, ha nem random találkozásról beszélünk (nyugi, a random találkozókra is vannak megoldások.)

Ahhoz, hogy nagyobb önbizalmad legyen és magabiztosságot sugározz, biztosnak kell lenned abban, hogy “tudod mit akarsz”.

Ez jól működik minden üzleti tárgyaláson, randevún, állásinterjún, de megállja a helyét a baráti találkozókon is.

Mielőtt megtörténik a találkozó, vázold fel magadnak, hogy miről fog szólni, hol találkoztok, mit eszel mit iszol. Ezek mind-mind abban segítenek, hogy csökkentsd a felesleges stresszt és a feszültséget. Azt pedig mondanom sem kell, hogy ez miért jó.

Készülj fel az átbeszélendő témákról! Írj fel kérdéseket és témákat, amiket be tudsz vetni, ha lehalni látszana a megbeszélés.

Szintén fontos, hogy megfelelő mentális állapotban legyél a találkozó pillanatában. Ebben pedig a vizualizáció fog segíteni. Nézzük, hogy mit jelent ez pontosan.

Vizualizáció

A vizualizáció működésének az alapja az, hogy az agy nem képes megkülönböztetni a nagyon erős képzelgést a valós történésektől. Ha valamit nagyon erősen elképzelünk, az a testünkből olyan reakciókat vált ki, mintha valóban átélnénk a képzelteket.

Ez az oka annak is, hogy ennyire szeretjük a filmeket. Nem valóságosak, ám mégis olyan érzéseket váltanak ki belőlünk, mintha mi is átélnénk a főhős küzdelmeit és kalandjait.

Ezért sírunk a szerelmünk lapjain, és ezért érezzük igazságosnak, amikor Thor lefejezi Thanost, a Végjátékban.

Az agyunk átéli az érzelmeket, és – habár nem valóságosak – az agyunk mégis annak érzékeli.

2. Első benyomás 2. szabálya: “Tartozz a törzshöz!”

Ha tetszik, ha nem, az első benyomás esetében bizony a ruha teszi az embert. Másképp állunk egy kitérdelt mackónadrágos emberhez, mint egy csinosan szabott öltönyös fazonhoz és ezt te is tudod.

Ez ellen pedig nem tudunk tenni semmit, ugyanis ösztönösen belénk van kódolva.

Az emberek azokat kedvelik leginkább, akik őket kedvelik. Az emberiség az eddigi történelme során túlnyomórészt olyan törzsi viszonyok között élt, ahol elsődleges volt az ösztönök szerepe. Ebben a környezetben élet-halál kérdése volt az, hogy felismerik-e a saját törzsükhöz tartozókat.

Egyéb esetben könnyedén életét veszíthette bárki.

Amikor bizonyos emberek öltözködése, beszéde és az egész megjelenése hasonló, automatikusan azt feltételezik, hogy körülbelül megegyezik az értékrendjük és a hátterük.

Egy törzshöz tartozónak érzik magukat.

Azért is ennyire fontos a megjelenés, mert ennek a kiértékelése történik a legelőször. Hiszen, ha a távolban feltűnik valaki, először a legnyilvánvalóbb dolgot veszed rajta észre: az öltözetét.

Az öltözet lényegében a modern kori megfelelője a törzsi jeleknek.

Ezt fejezi ki az összes csoportosulás is. Nem véletlen az uniform a klubokban és a sportokban sem.

első benyomás egyenruhával
Az egyenruha ereje

3. Első benyomás 3. szabálya: Figyelj a testbeszédedre!

Az öltözékünk után a testbeszédünk árulkodik rólunk a legtöbbet. Ha görnyedve, a földet bámulva közeledünk valaki felé, biztosak lehetünk benne, hogy kicsi az esélye annak, hogy karizmatikusnak tűnjünk.

Járjunk felemelt tekintettel, a hátunkat kiegyenesítve! Törekedjünk a határozott és céltudatos lépésekre! Ezzel az önbizalmunkra is jó hatást gyakorlunk, ráadásul még karizmatikusnak is tűnünk, ami mindenképpen egy plusz pont mások szemében.

CIKKAJÁNLÓ: Karizma fejlesztés: Létezik vagy sem?

Ügyeljünk rá, hogy mindkét tenyerünk látható legyen, ez ugyanis “megbízható” címkét akasztja ránk!

Mosolyogjunk és tartsunk szemkontaktust, de ne vigyünk túlzásba!

4. Első benyomás 4. szabálya: Figyeljünk a kézfogásra!

Egy világcég vezérigazgatója azt mondta egyszer, hogy amikor választania kell hasonló minősítésű emberek közül egy-egy pozíció betöltéséhez, azt választja, akinek jobb a kézfogása.

Az első kézfogás képes egy szempillantás alatt porba zúzni az első benyomást.

A kézfogás általában minden komolyabb verbális kommunikációt megelőz. Éppen ezért, rendkívül nagy hatása van arra nézve, hogy hogyan alakul az a beszélgetés a továbbiakban.

Ha a kézfogás rossz érzéseket kelt bennünk az elszenvedő azt az adott személyhez fogja kapcsolni, ami nem előnyös, ha rosszul fogsz kezet.

A tökéletes kézfogás receptje

Tedd szabaddá a kezed!

Ha módod van rá, akkor semmi esetre se halaszd az utolsó pillanatra a jobb kezed felszabadítását. Ha tudod, hogy hamarosan kézfogásra kerül a sor, amit csak tudod, szabadítsd fel a kezed!

Esetlennek fogsz tűnni, ha az utolsó pillanatban kezdesz el kotorászni mindenfelé, hogy letedd a kezedet lefoglaló tárgyat.

Figyelj a hőmérsékletre!

Ez főként üzleti fogadásokon, reggeliken és partykon lehet hasznos tanács. Ha tudod, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat valaki, akivel kezet kell majd fognod, ne tartogass a jobb kezedben semmiféle hideg italt!

A hideg ital lehűti és nyirkossá teszi a tenyered, ami rendkívül kellemetlen érzést nyújt a kézfogó partnerednek.

Állva fogj kezet!

Valószínűleg ezt már fiatal korodban megtanították neked, azonban ahogy telik az idő, sokan elfelejtik – vagy akár az izgalom hevében.

Minden kézfogásnál állj fel, vagy legalább emelkedj fel! Ezzel a tiszteletedet fejezed ki a kéz másik oldalán állóval szemben.

Tarts szemkontaktust!

Az előzőhöz hasonlóan, ez is egy fiatal korban elsajátított szabály lehet, de úgyszint megy ki a divatból.

Minden kézfogásnál nézz jó mélyen a partner szemébe, mosolyogj és húzd fel a szemöldököd (ez egyébként általában ösztönös reakció)! De ügyelj rá, hogy ne vigyorogj, mint a tejbetök, mert az túlbuzgóságról tanúskodik, ami pedig nem előnyös számodra.

Figyelj a kéztartásra!

A tenyered legyen függőleges! Ha lefelé tartod, az dominanciára törekvésre utal, ami semmiképpen nem előnyös nyitás. A felfelé tartás alázatról árulkodik, ami egy-egy helyzetben tökéletesen bevethető, de nem üzleti tárgyalásokon.

Az a legbiztosabb, ha mindig a hüvelykujjadat figyeled. Kézfogásnál tartsd a plafon felé, abból baj nem lehet!

A kezedet próbáld a fél keze köré fonni, mintha az megölelné azt. Törekedj rá, hogy ugyanolyan erővel szorítsd meg a partner kezét, mint ahogy ő tette. Egyéb esetben olyan üzeneteket küldhetsz, amiket nem biztos, hogy szeretnél! (Az erős kézfogás kihívást, a gyenge pedig puhapöcsűséget üzen.)

5. Első benyomás 5. szabálya: Elegánsan lépj le!

Legalább olyan fontos egy beszélgetésből jól kilépni, mint belépni abba. A beszélgetést általában összességében értékeljük és köztudott tény, hogy az utolsó pillanatok sokszor teljesen elnyomhatják az előtte állókat. Éppen ezért lehetséges, hogy egy jó beszélgetés végén a baki, teljesen más színben tűnteti fel az adott eszmecserét, mint amilyennek indult az.

Egy karizmatikus emberrel mindenki szeret beszélgetni, éppen ezért sokszor nem szívesen hagyják el a társaságát. Ezért muszáj energiát fektetned a “lekoptatásba” is, hogy az se vessen rossz fényt rád.

Hogyan lehet kedvesen kilépni egy beszélgetésből?

Nem szabad hagynod, hogy elhúzódjon a beszélgetés! Idővel, ahogy fogy a téma, egyre kínosabbak lesznek a szünetek, ami a beszélgetés egyik résztvevőjének sem kellemes. Ha ez így történik, akkor nehéz fenntartanod a jó benyomásodat.

Könnyebb félbeszakítani egy beszélgetést, ha búcsúzóul megígérsz valamit. Egy információt, egy új ember bemutatását, valami közös projektet vagy bármit, amit tudsz is teljesíteni. Soha ne ígérj butaságot, inkább próbálkozz valami kézenfekvővel, például egy barátod bemutatásának ígéretével. (Ehhez persze fontos, hogy felvezesd előtte, különben érdekesen hangozhat.)

Egy másik technika, ha bevonunk egy harmadik – vagy akár több – személyt a beszélgetésbe, “bemutatás” gyanánt. Egyszerűen vidd oda és ismertesd össze az aktuális beszéltetőpartnereddel. A partner hálás lesz az új kapcsolatért – beszélgetőtársért, ilyenkor Te pedig nyugodtan lelécelhetsz.

Ezek azért is fontosak, mert egy beszélgetésből sokkal tovább megmaradnak az érzelmi lenyomatok, mint maga a tartalom. Idővel csak azt érezzük, hogy “de jó/de kellemetlen” volt az a beszélgetés.

Konklúzió

Azokat, akikkel először találkozunk, az első benyomása alapján kiértékelünk. Felmérjük, hogy “barát vagy ellenség?”. Csakis e kiértékelés után kezdünk el figyelni a kommunikációra. Persze ez a kiértékelés rendkívül gyorsan és tudat alatt megtörténik.

Legelőször mindig az öltözéket és a testbeszédet értékeljük, amihez az agyunk már rögtön társítja az elképzeléseit.

Ha valaki öltönyben közelít felénk és magabiztosan, gyorsan lépdel, akkor hajlamosak vagyunk megadni neki a bizalmat. A következő mérföldkő akkor van, amikor elkezdjük a beszélgetést.

Az első benyomás másodpercek alatt kialakul (kb. 4-8 mp), és nemcsak az első találkozásra bír nagy befolyással, hanem az adott személlyel létesített kapcsolat egészére.

Azokkal érezzük jól magunkat, akik valamiben (kinézetben, vagy viselkedésben) hasonlítanak hozzánk. A jó beszélgető a partnerét tartja a középpontban, és gondoskodik arról, hogy az illető elégedett legyen magával.

Itt a közösség, ahova jó tartozni. Sokkal személyre szabottabb lépések, hogy hogyan válj napról napra eredményesebb emberré. A csatlakozáshoz kattints ide.

Ha tetszett a cikk, akkor kérlek segítsd azzal a munkámat, hogy megosztod ezt másokkal! Köszönöm!