A sikeres élet és a siker egy sokak számára megfoghatatlan fogalom. Ennek ellenére minden embernek megfordult már az életében legalább egyszer a siker gondolata.

Sok ember eljátszott már azzal az álommal, hogy gazdag, sikeres és igazi nagymenő lesz.

A legtöbb ember viszont feladja ezt az elképzelését, amint kilép a nagybetűs életbe és ránehezedik a való élet súlya.

Először az iskola, majd a munkahely fojtja el benne gyermekkorában dédelgetett álmokat. Feladja, mert mindenhonnan csak azt kapja, hogy ez jutott neki, ő nem lehet több.

Teljesen eluralkodik rajta a társadalmi nyomás, hogy és így szépen lassan szertefoszlanak a régen dédelgetett álmai.

De mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az életében? Vajon tényleg elérhetetlen?

Csak a jómódú családból származóknak járnak a luxusautók, prémium kaják, varázslatos nyaralások által nyújtott élvezetek?

A cikkből minden kiderül, ami nem arra pedig a kommentek között találhatsz választ! 😉

De kezdjünk is neki a fontos alapokkal!

sikeres élet

A siker területei

A siker egy ember életében lehet részleges is. Gondolj itt arra, hogy elképzelhető, az illető például kiváló magán fogorvos, azonban a házassága romokban hever és ez megnyomorítja az amúgy sikeresnek tűnő életét.

Lehet, hogy teli van pénzzel, menő autója és háza van, azonban akik ismerik, valószínűleg nem tartanák irigylésre méltónak az életét.

Éppen ezért, a siker és a boldogság nem jár kéz a kézben. Lehet valaki sikeres, boldogság nélkül és lehet valaki boldog, úgy, hogy közben nem sikeres.

Az igazi siker mindig egy összetett és – általában – hosszú út végeredménye.

Ezért pedig fontos, hogy tanuljunk meg boldogok lenni először mindenféle örömhajhászás nélkül. Teremtsünk alapot a sikernek, hogy amikor megérkezik, ne roppanjunk össze a súlya alatt. De ami ennél is fontosabb, hogy definiáljuk magunk számára, hogy mi a siker. Mit kell elérnünk ahhoz, hogy sikeresnek érezzük magunkat?

A továbbiakban először arról fogunk beszélni, hogy milyen alapot kell építenünk a sikernek, majd pedig arról, hogy hogyan érhetjük el, hogy sikeresek legyünk.

A sikeres élet titka

A világban az a fajta gondolkodásmód uralkodik, hogy ha egy átlagos középosztálybeli családba születtél, akkor ott is rekedsz örökre.

És ennek köszönhetően a legtöbben meg sem próbálkoznak kitörni vagy feljebb jutni.

Az oka pedig egészen egyszerűen annyi, hogy sokan rossz dolognak gondolják a sikert és a gazdagságot.

Abban nőttek fel, hogy a gazdagok csak lopnak és semmit nem tettek azért, hogy oda kerüljenek, ahol vannak. A gazdagok rossz emberek, mert kihasználják a szegényeket stb. Biztosan már te is hallottál hasonló mondatokat.

Az igazság az, hogy ez az indulat körülbelül két tőről fakad: az irigységről, hogy valaki jobb, mint mi, illetve a felelősséghárításról.

Emberek százezrei nyugtatja magát hasonló kijelentésekkel. Elhitetik magukkal, hogy úgysem fog sikerülni, felesleges energiát belefektetni.

Éppen ezért, az első előtti lépés mindig a gondolkodás megváltoztatása. Soha nem válhatsz olyanná, amit elvből megvetsz. Ha gyűlölöd a gazdag és sikeres embereket, akkor neked nincs helyed abban a csoportban!

A másik dolog, amit tudnod kell mindenekelőtt, hogy a pénz nem boldogít! Aki nem tud boldog lenni szegényen, az gazdagon sem lesz az soha.

Lássuk tehát a lépéseket!

1. Formáld át a gondolkodásod!

Ahogy már fentebb is olvashattad: nem válhatsz azzá, amit zsigerből utálsz. Ha utálod a sikeres embereket, akkor először ezt a gondolatot kell megváltoztatnod magadban.

Szoktasd magad hozzá a gondolathoz, hogy igenis jómódúan is élhetsz becsületesen, sőt!

Gondolkodj pozitív dolgokon! De vigyáz! A túlzásba vitt pozitív gondolkodás már káros. Itt arra gondolok például, amikor valaki megreked a pozitív gondolkodás szintjén és semmit nem tesz azért, hogy haladjon, csak pozitívan gondolkodik.

Elhiteti magával, hogy úgy is minden jó lesz, minden sikerül neki, sikeres lesz stb., de közben egy tapottat nem mozdul előre. Ez kerülendő, mert sehova nem visz!

TIPP: Járj olyan helyekre, ahova a sikeres és jómódú emberek járnak, hogy szokd a légkört. Na persze itt ne a képmutatásra gondolj! Én például szívesen megyek luxusszállodák halljába dolgozni, mert elképesztően inspiratív a légkör. Mindig motivál a munkában, mert eszembe juttatja, hogy nem hiába dolgozom és hova tartok.

2. Határozd meg, hogy mi számodra a siker!

Nem mindegy, hogy te mit gondolsz sikernek. Vannak, akik a pénzt, vannak akik a jó kapcsolatokat és vannak, akik pedig az utazásokat tekintik annak.

De ahány ember, annyi elképzelés és cél. Mindenki máshogy definiálja a sikert.

Mielőtt munkának látnál, határozd meg, hogy te hogyan képzeled el a sikeres életet!

Csak a pénz például nem lehet valódi cél. Motiválhat, de nem lehet semmilyen tevékenységeddel sem csak az a célod, hogy gazdag légy általa.

Persze, nagyon jól hangzik, de szörnyű motiváció. Egyrészről azért, mert nem lesz hosszú távú, másrészről pedig azért, mert jó üzletet vezetni úgy, hogy csak a pénzre figyelsz, nem lehet.

A pénz által motivált emberek hajlamosak arra, hogy hamar a kapzsiság áldozatává váljanak, mit sem törődve az emberi értékekkel. Sőt, azok akiket csak a pénz motivál általában sokkal hamarabb feladják.

Nem azt mondom, hogy ne lebegjenek húszezresek a szemeid előtt! Hisz elvégre azért fogsz vállalkozni, vagy keményebben dolgozni, hogy végül sokkal jobb életed legyen. Az pedig köztudott, hogy minőségibb életet csak pénzért tudsz venni.

Itt arról van szó, hogy pusztán a pénz nem elegendő motiváció semminek az elkezdésére.

3. Tűz ki egy célt, amiért megéri dolgozni!

A megfelelő célkitűzés a sikeres élet egyik alapja. Határozd meg, hogy mi fogja táplálni a sikeredet!

Saját vállalkozást szeretnél indítani? Kiváló alkalmazott szeretnél lenni? Gőzerővel dolgozol azon, hogy értéket adj a világnak?

A cél csak rajtad múlik! Döntsd el, hogy mit szeretnél elérni!

Arra figyelj, hogy a célnak kellőképpen nagyratörőnek kell lennie! Egyéb esetben nem tudod majd alapozni rá az életed.

CIKKAJÁNLÓ: Célkitűzés 5 lépésben, tervezéstől a megvalósításig

3. Fejleszd magad minden nap!

Tanulás, önbizalom, időbeosztás, karizma

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a sok pénz nem a legjobb cél, mert az egy eredmény. Ha kiváló szakember vagy valamiben és okosan be is árazod magad, akkor végül megfizetik majd a munkádat.

Ahogy látod, a sikeres élet egy rendkívül felkészült jellemet igényel. Nem véletlen, hogy sokan oly elérhetetlen dologként tekintenek rá.

De vegyük sorra a teljesség igénye nélkül, hogy milyen képességekre, tulajdonságokra lesz biztosan szükséged!

I. Önbizalom

Az egészséges önbizalom elengedhetetlen a sikeres élethez. Ez biztosítja a legtöbb lépésnek is az alapját, így ha gondjaid vannak az önbizalommal, akkor ezt a cikket ne hagyd ki!

CIKKAJÁNLÓ: Önbizalom növelés 6 azonnal bevethető lépésben

II. Időbeosztás

Mondanom sem kell, de a helyes időbeosztás egy kardinális kérdés a sikeres élet szempontjából. Ha nem tudod menedzselni a saját életed, akkor idővel kicsúszik alólad a talaj és összeomlik a kártyavárad.

Meg kell tanulnod, hogyan oszd be tökéletesen az idődet. Így elkerülheted a sikeres élet egyik legnagyobb ellenségét: a halogatást is.

De aggodalomra semmi ok, hiszen az időbeosztás képessége tökéletesen fejleszthető! 😉

CIKKAJÁNLÓ: Úgy érzed, soha nincs időd semmire? Íme, a helyes időbeosztás titka!

III. Egyéb képességek

Számos képesség és tulajdonság van, ami meglehetősen jól fog jönni az utad során.

A lista soha nem érhet véget, de azért vagy itt, hogy idővel minden fontosat megtanulj! 😉

CIKKAJÁNLÓ: 10 MEGGYŐZÉSI MÓDSZER, AMIVEL BÁRKIT MEGGYŐZHETSZ!

4. Építs kapcsolatokat, amikor csak tudsz!

A siker és a kapcsolataink kéz a kézben járnak. Jó kapcsolatokkal minden sokkal könnyebb. Még sikeressé válni is. Gondolj bele, mennyivel könnyebb bejutni bárhová, vagy megszerezni bármit, ha mindenre van egy ismerősöd.

A sikeres emberek nem az interneten keresnek megoldást a problémáikra, hanem a telefonkönyvükben.

Sok ember van, aki elítéli a “protekciót”. De miért is? Azért, mert nem Ő az, aki élvezi azt…

A protekció alapvetően egy kiváltságos dolog. Annak az eredménye, hogy jól kihasználtad a helyzetet, amikor például egy buliban voltál egy fejessel.

De az is biztos, hogy protekcióval és kapcsolatokkal nem lehet mindent megoldani. Sokkal könnyebbé teszi az életet és lerövidít néhány folyamatot, nem megoldás mindenre.

Meg kell tanulnod megállni a saját lábadon is és nem szabad, hogy másra helyezd a létezésed lehetőségét!

5. Gondolkodj és tervezz előre!

Tudd, hogy mi fog történni holnap és jövőre! Tájékozódj a szakmádat és egyéb dolgaidat illetően.

Milyen új megoldások fognak megjelenni, amiket esetleg felhasználhatsz?

Csak akkor tudsz időben kihasználni valami új lehetőséget, ha elsők között értesülsz róla. Egyéb esetben majd Te is valaki mástól fogod meghallani. A sikeres emberek mindig előre terveznek!

6. Élj tudatos és fegyelmezett életet!

És mielőtt még összeszorítanád a fogaid és felszisszennél, tudnod kell valamit. Én nagyon szeretek bulizni és teljesen oda vagyok az ütős partikért.

Ezt azért mondom, hogy nem kell azt gondolnod, hogy attól, mert küzdesz a sikerért, el kell vonulnod egy kolostorba és csak magadnak élned.

Tény és való, hogy az életedből fel kell áldoznod több évet arra, amikor csak a vállalkozásod és magad leszel leszel a központban.

Vannak vajaskenyérrel és vízzel átvészelt sovány napok, de ha tudod a miérteket, akkor könnyedén átvészeled.

kikapcsolódás

Minden cselekedeted előtt tudd, hogy miért teszed, avagy miért nem! Számolj minden tettednek a következményével, mert ha nem is azonnal, egyszer biztosan lesznek!

A sikeres élet ellenségei

Ahogy vannak olyan tulajdonságok, melyek a siker felé irányítanak, vannak olyanok is, melyek teljesen eltaszítanak és lelassítanak. Nézzünk most néhányat ezek közül is, hogy időben fel tudd ismerni, ha szembe jön veled!

1. Túlságosan hallgatsz a környezetedre!

“Most komolyan inkább tanulsz péntek este, ahelyett, hogy eljönnél velünk bulizni?”

Ennyi kikapcsolódás még neked is jár. -fogják mondani a barátaid.

És lehet, hogy számtalan hasonló szituációt kell még átélned a folyamat során. És nagyon kemény lesz!

Soha nincs késő elkezdeni dolgozni egy jobb életért. Ne hagyd, hogy a környezeted, barátaid, párod lebeszéljen az álmaidról!

A túlzott racionalizmus sokszor már káros. Szerinted Harland Sanders, amikor 80+ évesen belefogott a KFC megalapításába, gondolta, hogy egy világszerte ismert étteremláncot hoz létre?

Hát persze, hogy nem hiszen számtalanszor elutasították és kinevették, de Ő akkor sem adta fel.

(Ez a szutyok KFC pedig áprilisban lecserélte a karaktert egy virtuális influencerre… :/ 😀 )

2. Túl hamar feladod!

Lehet, hogy nem fog sikerülni elsőre. Sőt, az is lehet, hogy másodjára sem. De mondjak még valamit? Az is lehet, hogy az egész ötlet egy marék lepkét nem ér és úgy mehet a kukába, ahogy van.

Annak ellenére is, hogy már egy csomó időt töltöttél vele és egy rakás pénzt elköltöttél rá.

Nem garantált, hogy azzal leszel sikeres, amibe legelőször fogsz bele. Kiváló példa erre mondjuk Edison. Eszméletlenül sokat gyakorolt, próbálkozott, mire kifejlesztette a villanykörtét.

De említhetném a már fenn leírt Sanders urat is.

3. Nem osztod be jól az idődet!

A sikeres élet nélkülözhetetlen része a jó időbeosztás. Ha egyik helyről rohansz a másikra, majd a másikról egy harmadikra, végül semmit sem tudsz normálisan elvégezni.

Te is tudod, hogy a folytonos rohangálás stresszessé tesz és kapkodásra késztet, ami a minőségi munka gyilkosa.

Mindig oszd be az idődet és tervezd meg a a hetedet!

4. Nem képzed magad rendszeresen!

Az már jó út, ha elolvasol néhány könyvet időnként, és követsz instán egy-két oldalt, ahol folyamatosan tanulhatsz. (Például a misztersiker instagram oldalát. 😀 )

De csodákra nem számíthatsz. Egyáltalán nem biztos, hogy ezzel tudsz annyit tanulni, ami elegendő az életed megváltoztatásához.

Abban viszont biztos lehetsz, hogy már így is sokkal többet olvasol, mint az emberek 80%-a.

Minden képességedet célirányosan fejleszd! Az tökjó, ha tudod, hogy tanulni akarsz, de mégjobb ha részletes tervvel rendelkezel arról, hogy mit és mikor!

CIKKAJÁNLÓ: TANULÁSI MÓDSZEREK, A HATÉKONY TANULÁSÉRT [6DB TECHNIKA]

5. Elhanyagolod magad!

Ha sikeres akarsz lenni, akkor bizony rengeteget kell érte dolgoznod. Sőt, több mint rengeteget!

De nem szabad megfeledkezned arról sem, hogy az erőd és a fizikai egészséged véges. A tested egyszer feladja a küzdelmet és kényszerpihenőt vesz ki, ha túlhajszolod.

Minden nagyobb projekt, vagy feladat teljesítése után add meg magadnak a jutalmat és ami mégfontosabb, pihenj! Lazulj el, menj el egy wellness központba a pároddal, vagy csocsózni egyet a srácokkal.

Teljesen mindegy, de ereszd ki a gőzt, a sikereket pedig nagyon ünnepeld meg! 😉

6. Nem fókuszálsz!

Nincs értelme olyan feladatot elvégezni, amire nem figyelsz 100%-ban. Nem csak a minőség nem lesz megfelelő, de még sokkal tovább is fog tartani.

A megosztott figyelem, a multi-tasking rettentő káros a produktivitásodra nézve. Nem jutsz egyről a kettőre, ha nem végzel fókuszált munkát!

CIKKAJÁNLÓ: 3+1 HATÉKONY TIPP, A TELEFONFÜGGŐSÉG ELLEN

7. Nem élsz összhangban a céljaiddal!

Ahogy már fentebb is olvashattad: ne foglalkozz azzal, amit mások gondolnak rólad!

Ha sikeres akarsz lenni, le kell vetned magadról a világ normáit.

Egyáltalán nincsenek “kötelező elemek”. Ha azon dolgozol, hogy legyen egy sikeres vállalkozásod, akkor a legnagyobb butaság lenne, ha minden pénzedet elvernéd egy menő autóra.

Pillanatnyi örömöt okozna és lehet, hogy mások tök királynak gondolnának, de teljesen elvágnád az utat a növekedés elől.

Egy autót fenn is kell tartani, ami óriási többletkiadásokat jelent, rendszeresen. Ezek azok a kiadások, amikre egy vállalkozás indítás vagy valami más pénzügyi cél előtt nincs szükséged.

Vegyél akkor új autót, amikor már nem kell szűrőt beállítanod a max összeghez, hanem tetszés alapján választhatsz. 😉

De ugyanez igaz például az okostelefonokra is.

A “sikeres élet” másik oldala

Sokan gondolják úgy, hogy igazságtalan az, hogy míg nekik meg kell dolgozniuk érte, addig mások törvénytelen eszközökkel könnyen megszerzik azt.

Ebben a kereszttűzben égnek a politikusok, az “életművészek” és az egyszerű köztörvényes bűnözők. (Sokszor meglehetősen kicsi az átmenet a kategóriák között.)

“Jajj hagyjad már ezt a sikeres élet dolgot, mikor XY összelopott magának mindent és nézd meg milyen jól él.”

Sűrűn hallhattad ezeket a szavakat. Azt azonban tudnod kell, hogy neked nem szabad egy lapon említeni magadat azokkal, akik ilyen eszközökkel szerzik meg az anyagi javakat.

Habár úgy tűnik, a legtöbb olyan ember, aki így szerzett valamit, egyáltalán nem élvezi az életet. Sokan közülük pánikbeteget és szüntelenül rettegnek. Rettegnek attól, hogy elvesztenek mindent. Rettegnek attól, hogy valakik visszavesznek mindent. Rettegnek attól, hogy mikor rúgja rájuk az ajtót a TEK.

Megér ez ennyit? Kötve hiszem.

Alkalmazotti lét vagy vállalkozás?

A teljes anyagi függetlenséget és szabadságot kizárólag saját vállalkozás útján érheted el. Vannak ugyan állások, melyek nagyon jól fizetnek és bizonyos keretek között szabadságot adnak, azonban meg sem közelítik a saját vállalkozás érzését. (Ilyen például a programozó, üzletkötő stb.)

A másik pedig, hogy addig, míg valakinek az alkalmazottja vagy, nem te felelsz 100%-ban a helyzetedért. Nincs beleszólásod abba, hogy meddig van szükség a munkádra. Nincs beleszólásod az olyan gazdasági helyzetbe, ami az elbocsájtásodat eredményezi.

Vállalkozóként mindezzel megbirkózahatsz. Tény és való, hogy lesz időszak, amikor igencsak gyarapodni fognak az ősz hajszálaid.

Mindezek mellett tudnod kell, hogy soha nem volt ennyire könnyű vállalkozóvá válni, mint napjainkban. Konkrétan egy ügyfélkapura, némi utána olvasásra és 10 percre van szükséged hozzá. Ja, meg persze ötletre és bátorságra, meg még ezernyi dologra.

Konklúzió

A sikeres élet nem mese, de ahhoz hogy te is elérd, definiálnod kell magad számára, hogy mit szeretnél. Sok pénzt? Szabadságot? Rengeteget utazni? Boldog családot? Esetleg mindezt egyszerre?

Hajrá! Gyűrd fel az ingujjad és feszülj neki a munkának, mert mindez csak arra vár, hogy megdolgozz érte!

Ha tetszett a cikk, akkor kérlek segítsd azzal a munkámat, hogy megosztod ezt másokkal! Köszönöm! 😉