A helyes időbeosztás igazi kincs napjaink felgyorsult világában. Manapság már sokkal nehezebb helytállni, mint valaha. Egyre több és több az inger, ami az időnket akarja és a figyelmünkért harcol folyamatosan.

Éppen ezért, a helyes időbeosztás képessége már-már igazi joker skillnek számít. Legyen szó a személyes, vagy akár a munkahelyi életünkről.

A produktivitás és a helyes időbeosztás népszerű téma az interneten. Ennek köszönhetően pedig számtalan jobbnál jobb cikk íródott ebben a témában. Na meg persze keletkezett jópár söpredék anyag is, amit inkább jobb messziről elkerülni!

Régóta kutatom a helyes időbeosztás igazi titkát. Sajnos vagy sem, számtalanszor beleestem abba, hogy borzasztóan osztottam be az időmet. Ez pedig végzetes hiba az ember életében, ha a munkájából eredően maga osztja be a saját idejét.

Marketingesként és 2 feltörekvő vállalkozás gondozójaként – ezzel egyidőben levelező hallgatóként – volt lehetőségem csiszolni a time management skilljeim és most megosztok néhány tippet, amik nekem sokat segítettek.

De kezdjük a legelején!

Miért fontos a helyes időbeosztás?

Mielőtt azt gondolnád, hogy elment az eszem a kérdés miatt, elmondom miért is fontos ez a kérdés.

A legtöbben nincsenek igazán tisztában azzal, hogy mit takar a helyes időbeosztás.

Úgy vannak vele, hogy, még ha néha kicsit sietősen is, de sikerül elintézniük mindent. Nem gondolva arra, hogy mi lenne, nyugodtan és kapkodás nélkül tudnák megtenni ugyanezt.

Legjobban talán úgy tudnám megfogalmazni a helyes időbeosztás lényegét, hogy nem sokat kell dolgozni, hanem okosan és rendszerezetten.

Biztosan neked is van olyan ismerősöd, aki reggeltől estig dolgozik, még hétvégén is, soha nem ér rá semmire, mégsem halad az életével, terveivel. A helyes időbeosztás pontosan ezt a jelenséget hivatott megállítani.

A helyes időbeosztásra azért van szükséged, hogy mérhetően haladj előre a napi teendőiddel. Az, hogy elfoglalt vagy, még nem jelenti azt, hogy produktív is. „Nem elég szorgosnak lenni, a hangyák is azok. Az a kérdés, miben vagyunk szorgalmasak?” –ahogy Henry David Thoreau, amerikai író, filozófus írta.

CIKKAJÁNLÓ: Halogatás: így küzd le a sikeres élet esküdt ellenségét

A helyes időbeosztás lépései

1. Szervezd meg az életed!

Szervezd meg az életed! Ez azt jelenti, hogy felejtsd el azt, hogy csak úgy “ész nélkül éldegélsz”. Nem vezet semmi jóra és nem is lesz hatékony! A helyes időbeosztás legelső lépése az, hogy az egész életedre nézve egy tervet alkotsz.

Persze nem kell most egészen 50-60 évre előre tervezni, mert egyrészt lehetetlen, másrészt pedig teljesen felesleges is. Az ajánlott intervallum egy negyedév, azaz 3 hónap. Úgy látom, hogy 3 hónapot viszonylag egyszerű előretervezni és ez bizonyul a leghatékonyabbnak is.

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Fogj egy tollat és egy noteszt (vagy nyisd meg a kedvenc jegyzetelő alkalmazásodat a mobilodon) és kezdd el felbontani az elkövetkező 3 hónapodat! Írd le, hogy mik a főbb pontok, mivel fogsz haladni, mit kezdesz el és mit fejezel be ezen idő alatt, valamint azt, hogy mik azok az események, programok, melyeken biztosan részt fogsz venni! Különítsd el a heteket! (Napokra itt még felesleges felbontani, arról majd a következő pontban beszélünk!) 

Írhatsz például olyat, hogy a következő negyedévben elkezdesz angolul tanulni (vagy fejleszted az angoltudásodat) és felosztod szépen, hogy első hónapban még csak a szövegértésre mész rá, a másodikban pedig már a beszédkészségedet is javítod.

CIKKAJÁNLÓ: Napi rutin: hogyan teszi könnyebbé az életed?

2. Készíts listát a teendőidről!

Készíts részletes listát a teendőidről! Miután felbontottad hónapokra, azon belül pedig hetekre az elkövetkezendő negyedéved, minden napra készíts egy részletes listát a teendőidről!

Még itt is felesleges előre megírni az összeset, nem is tudnád. Elég, ha mindig egy nap előre megírod, hogy mit fogsz csinálni a következő nap. A lista elemeit mindig prioritási sorrendben írd! Írhatod úgy is, hogy már beleírod a munkahelyen elvégzendő dolgaidat. Így az egész képet láthatod, ami segít a szervezésben is.

Ez nem csak azért hatékony, mert nem kell reggel ezzel bíbelődnöd, hanem azért is, mert így sokkal nyugodtabban fogsz tudni aludni, mert nem fog terhelni a gondolat, hogy valamit elfelejtesz.

3. Ne keverd a sürgőset a fontossal!

Fontos szabály, hogy a sürgős és a fontos nem ugyanaz! Egy az utolsó percben beeső feladat gyakran kevésbé fontos, mint amiben éppen benne vagy.

A legjobb, ha az ilyen hirtelen beeső feladatokat mellőzöd, vagy elhalasztod.

az idő érték
Az idő érték. Vigyázz rá!

4. Azt csináld, amit csinálsz!

Legyen szó bármilyen tevékenységről, tanulásról, munkáról, írásról, biztos lehetsz benne, hogy nem tudsz minőségi munkát végezni, ha multitaskingolsz és megosztod a figyelmedet több dolog között.

A körénk épült világ egyébként is azon van, hogy folyamatosan a figyelmünk megosztására kényszerítsen bennünket. Ha ellen tudsz állni ennek az óriási kísértésnek, sokkal eredményesebb, sikeresebb és boldogabb is leszel.

A hatékonyan elvégzett feladatok növelik a boldogságérzetedet, csökkentik a stressz szintjét és olyan érzést keltenek benned, hogy haladsz az életeddel. (Ami egyébként igaz is, mivel, ugyebár, hatékonyan dolgozol.)

Nem véletlen, hogy ha olvasol néhány közismert multimilliárdossal készült interjút, amiben a sikerük titkáról faggatják Őket (persze egy-kettő kivételével már mind egy jól bejáratott sablon tanács), akkor találkozhatsz a helyesen és szigorúan beosztott időtervvel.

Összefoglalás

A helyes időbeosztás amellett, hogy hozzájárul az életed építéséhez, még a karizmádnak is fontos alkotóeleme. Ahhoz, hogy hatékonyabb hétköznapjaid lehessenek, nem 24 óránál hosszabb napokra, hanem egy jól összeállított tervre, rutinra és a fenn leírt pontok megfogadására van szükséged. Ezek mellett pedig arra, hogy ne halogass, hanem cselekedj!

Tanulj sokkal gyorsabban és hatékonyabban! Itt írtam egy részletes cikket a tanulási technikákról is.

Itt a közösség, ahova jó tartozni. Sokkal személyre szabottabb lépések, hogy hogyan válj napról napra eredményesebb emberré. A csatlakozáshoz kattints ide.

Ha tetszett a cikk, akkor kérlek segítsd azzal a munkámat, hogy megosztod ezt másokkal! Köszönöm!